Építészeti tervezés

Első konzultáció során felmérjük az igényeket, ezt követően inspirációs anyagokat, vázlattervet készítünk, melyben bemutatjuk ötleteinket. A tervezés során végig visszük megrendelőinkkel az egyes munkafolyamatokat. Az első skiccek, vázlatok, látványtervek megszületését követően elindítjuk az engedélyeztetési eljárást, végül, amennyiben szükséges a kiviteli tervdokumentációt szakági tervezők segítségével összeállítjuk. Szeretjük az általunk tervezett épület szakági (statikus, elektromos, gépész) terveinek elkészítését házon belül, összeszokott partnereinkkel közösen készíteni, így garantálva a költségek és a határidők kordában tartását. Igény esetén, az engedélyeztetés végén költségbecslést készítünk, kivitelezés esetén árazatlan költségvetést is készítünk. Vállalunk teljeskörű projekt menedzsmentet, végig kísérjük a folyamatot az első vázlattól a kivitelezési folyamaton át egészen a kulcsra kész átadásig. A korai szakaszban fotórealisztikus látványtervekkel, kivitelezés során műszaki ellenőrzéssel garantálhatjuk, hogy a végeredmény az lesz, amit megterveztünk.

Bátran bízza ránk az anyagbeszerzést!

Szakértőink, illetve partnereink segítenek a megfelelő anyagok, burkolatok, mobíliák, beépített bútorok, szaniterek, világító testek kiválasztásában, beszerzéseinek lebonyolításában.  Egészen biztosan megtaláljuk az önöknek leginkább kedvező ár-érték arányú termékeket, így garantálni tudjuk, hogy a papírra vetett tervek az elkészült végeredménnyel azonos minőségben készüljenek el, a költségek maximális figyelembe vételével.